Régi emlékek… és egy tiltott titok felfedése
Egyszer csak beállítottam a lányomhoz váratlanul… és megtudtam, amit soha nem akartam volna.
Azt hittem, a boldogság abban rejlik, ha egészségesek és kiegyensúlyozottak a gyerekeink. Boldognak éreztem magam: szerető férj, felnőtt lány, imádnivaló unokák. Nem voltunk gazdagok, de otthonunkban béke és szeretet uralkodott. Mit kívánhattam volna még?
Zsófi fiatalon ment férjhez, huszonegy éves korában, egy harmincöt éves férfihoz. Nem tiltakoztunk: stabil állása volt, egy budapesti lakás, nyugodt természet. Nem egy felelőtlen egyetemista, hanem egy szilárd támasz. Ő fizetett mindent a menyasszonyi ruhát, a nászutat a Balatonra, a drága ajándékokat. A család suttogva mondta: Zsófi megtalálta hercegét.
Az első évek csodálatosak voltak. Megszületett Máté, majd Lili, költöztek egy házba Szentendrere, családi hétvégék… Aztán lassan Zsófi bezárkózott. Mosolya elhalványult, válaszai kitérővé váltak. Minden rendben van, mondta üres hangon. Az anyai ösztönöm tudta, hogy nem igaz.
Egy reggel, türelmem elfogyva, felhívtam. Semmi válasz. Üzenetet küldtem elolvasta, de nem írt vissza. Azonnal felszálltam egy villamosra Szentendrére. Meglepetés, mondtam. Ez is hazugság volt.
Meglepődött, amikor kinyitotta az ajtót. Nem öröm ült a szemében, csak kínos zavar. A konyhába menekült. Én játszottam a gyerekekkel, megfőztem a vacsorát, ott is aludtam. Este későn érkezett haza a férje. Egy szőke hajtincs ragadt a kabátjára, idegen parfüm illata. Mechanikusan megcsókolta Zsófit. Ő elfordult.
Éjszaka felkeltem, hogy vizet igyak. Az erkélyen a férje suttogva telefonált: Hamarosan, drágám… Ő nem tud semmit. Megremegtett a pohár a kezemben. Hányinger fogott el.
Reggel szembesítettem Zsófit: Tudsz róla? Lehajtotta a fejét. Anyu, hagyd… Minden rendben van. Elmondtam, mit láttam és hallottam. Ő csak ismételte, mint egy mantrát: Jó apa. Mindent megad nekünk. A szerelem… az múlik.
Bezártam magam a fürdőszobába, hogy sírjak. A lányom már csak egy árnyék, aki tűr. A méltóságát feláldozta a Louis Vuitton táskáért és a balatonfüredi nyaralásokért.
Este szembeszálltam a vejemmel. Vállat vont: Nem hagyom el. Fizetem a számlákat. Ő inkább nem tud róla. Törődjön a saját dolgával.
És ha mindent elmondok neki?
Ő tudja. Csak behunyja a szemét.
Megdöbbentem. A visszauton a villamoson fuldokoltam a könnyeimtől. A férjem könyörgött: Ne erőltesd, elveszítheted őt. De én már elveszítettem. Napról napra halványul el az a nő, aki valaha a lányom volt, mellette, aki csak szeretőket gyűjt.
Imádkozom, hogy egy reggel, a tükör előtt, eszébe jusson, hogy többet érdemel. Hogy a becsület többet ér a pénznél. Hogy fogja a gyerekeket és elmenjen.
Én? Itt maradok. Még ha el is utasít. Egy anya sosem adja fel. Még ha a fájdalom szétszakítja is a szívét.
